Október 11-én mutatják be Amerikában a világ talán legismertebb underground szórakozóhelyének történetét feldolgozó játékfilmet.

A new york-i CBGB klubot 1973 decemberében alapította Hilly Kristal, és elsősorban country, bluegrass és blues zenészeket akart idecsalogatni. Igenám, de ilyen jellegű zenészekből és zenekarokból (illetve feltehetőleg közönségből sem) nem volt annyi, amennyi elegendő lett volna a folyamatos működéshez. Hilly így aztán teret adott a rock zene más képviselőinek is. A klub két alapszabállyal dolgozott: saját, eredeti zenét kellett játszani, és a fellépő zenekar felelt a cuccok szállításáért. A klub pillanatok alatt az amerikai újhullám legfontosabb bástyájává vált: itt adta első koncertjét a The Ramones és a The Police, de Blondie, Patti Smith, a Television és a Talking Heads is sokat köszönhet Hilly Kristalnak. A klub törzsközönsége a 80-as évektől a helyi hardcore punk szcénából érkezett, köszönhetően a vasárnapi matiné műsoroknak, melyeken kora délutántól olyan zenekarok játszottak kevés pénzért, mint a Reagen Youth, a Bad Brains, a Beastie Boys, az Agnostic Front, a Cro-Mags, a Warzone, a Sick Of It All vagy a The Misfits.

A kétezres években aztán mindenféle anyagi és jogi hercehurcák közepette a CBGB gyakorlatilag csődbe ment. A klub 2006 októberében zárta be végleg kapuját, az utolsó koncertet Patti Smith adta.