Szegény bika, felzavarják, kínozzák, majd megölik, és még tapsolnak is hozzá. Elítélhető-e a bikaviadal a háztáji disznóölés országában? És tényleg olyan szörnyű a bikák sorsa az arénában?

A továbbiakat vegetetáriánusoknak és érzékenyebb lelkeknek nem ajánlom, a rázósabb videókat és képet hivatkozásként tettem be.

Nem lehet azt mondani, hogy az ember úgy általában túl "rendesen" bánna a körülötte élő állatokkal. Vannak persze kivételezett csoportok (kutya, macska), akiket barátnak tekintünk és nem eledelnek (már ahol), de többnyire ami mozog, azt megesszük. Főként Spanyolországra, de más spanyol-stílusú bikviadaloknak otthont adó országokra is erős nyomás nehezedik a bikaviadalok betiltása érdekében. Megértem az állatvédők problémáját ezzel vérsporttal kapcsolatban, bár nem vagyok róla meggyőződve, hogy a viadal-bikák húzzák a legrövidebbet tenyészállataink közül. Sőt.

Advertisement

Magyarországon nem sok emberrel találkoztam idáig, aki ne elítélően nyilatkozott volna erről a rituáléról. Nekem volt szerencsém bikaviadalon meglehetősen fiatalon, prekoncepciók nélkül résztvennem, és leírhatatlan élmény volt. Ez volt életem egyetlen tömegeseménye (a sport szót nem merem mégegyszer használni), ahol azt a fajta izgalmat, felfokozott létállapotot éltem át nézőként, amit amúgy csak az ismer, aki küzdő/kontaktsportban nagyobb közönség előtt valaha pályára vagy ringbe lépett. Esetleg még disznóvágáson lehet valami hasonló megfoghatatlan izgalmat átélni, ha az ember nem issza magát tompára már az elején.

Olvasatomban a disznóölés és a bikaviadal között különbség az, hogy a bikát komolyabban tisztelik, gyilkosai nem rúgnak be, valamint több a résztvevő. Mindkettő egy tradicionális, bizonyos országokra jellemző rituálé, és mindkét állat húsa elfogyasztásra kerül. A miénk pálinkával kezdődik, kivéreztetéssel folytatódik és hurkában végződik. A spanyoloké a bika feltérképezésével indul, felizgatásával és fárasztásával folytatódik, és jó esetben egyetlen jól irányzott, szívet érő döféssel (estocada) végződik. Azt, hogy ki a nagyobb ember, aki meg tud inni egy jó adag pálinkát disznóvágáson és egy több ember által lefogott visító disznónak elmetszi a torkát, vagy aki odaáll egy 600 kilós bika elé és arra törekszik, hogy minél közelebb terelje el mozdulatlan teste mellett, mindenki döntse el maga habitusa szerint. Azt viszont senki nem fogja nekem bemagyarázni, hogy akár a lőfegyveres, akár a késes megölése a disznónak bármivel is *humánusabb lenne a bikaviadalnál. (Ráadásul olyannyira jellemző dolog, hogy a böllér hibázik, hogy még nyelvünkbe is beépült az elszúr kifejezés formájában.)

És akkor még nem is beszéltünk az állatok életéről. Disznóból fiatalt érdemes vágni, más vágóállatokhoz hasonlóan természetes élettartamuk töredéke alatt híznak fel vágósúlyra, miközben többnyire zárt helyen tartják őket, rendes életük mondhatni nincs. Ezzel szemben a viadalra tenyésztett bikák 4-6 évig szabadon élnek a legszebb spanyol legelőkön, és nem hízlalják őket mesterséges módszerekkel és tápanyagokkal. Megjegyezve, hogy a háztáji disznónak talán jobb dolga van egy modern sertés/csire/marha-telep növendékeinél, a viadalra tenyésztett bikák messze szebb életet élnek bármely vágóállatnál.

Advertisement

Picit elvonatkoztatva a sertésektől, gondoljunk bele egy vágóhídon levágott marha és egy viadalon harcoló bika életébe és halálába. Előbbi olyan, mintha egy embert 8 éves korára 100 kilóra hízlalnának, bedrogoznának, majd beterelnék egy szűk folyósóra, ahol egy acélszeget vernek az agyába. Utóbbinál hagyják békében élni a pácienst míg ereje teljében nem lévő felnőtt lesz, és utána legalább kap egy kis esélyt az arénában egy vacak kis karddal felfegyverzett 15 kilós majom és segítői ellen. Nem mondom, hogy az esély nagy, de ha választanom kéne, én utóbbi módom élném le és végezném be életem.

* 2008 óta az érvényes EU rendelet és annak helyi megfelelői alapján a háztáji vágásoknál is el kell kábítani az állatokat (nem csak a sertést), azonban ez borzasztóan nehezen ellenőrizhető és betartatható jogszabály.